PROJEKT

ÚJ SZAKASZBA LÉPTÜNK!

Megvalósulás útján a magyar tömeg-lélegeztetőrendszer

A civil, az ipari, az egyetemi és az állami szféra összefogásából született ez a COVID-19 innovációs projekt, amelynek szektorokon és nemzeteken átívelő közössége humán életek megmentésére kötött szövetséget.

A MassVentil tömeglélegeztető-rendszer attól egyedülálló, hogy egyszerre akár 5-10-50, esetleg még több ember lélegeztetését is meg tudja oldani, védi az egészségügyi dolgozókat, és kórházon kívül, ad hoc táborokban, csarnokokban is üzemeltethető.

A találmány fejlesztése Prof. Dr. Kozlovszky Miklós vezetésével, 2020. márciusában civil kezdeményezéséként indult, önzetlen önkéntes szakemberek, illetve hazai- és nemzetközi cégek, intézmények segítségével.

Az Óbudai Egyetem felkarolta a kezdeményezést, helyszínt, infrastruktúrát, szakembereket biztosított a projekt számára, így az összefogás eredményeként, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) anyagi támogatásával sikeres deszkamodell készült a találmányból.

A MEDICOR Zrt-vel kötött stratégiai együttműködéssel új szakaszba lépett a MassVentil tömeglélegeztető-rendszer fejlesztése. A magyar tulajdonú, 100 éves múltra visszatekintő, tapasztalt orvostechnikai eszközgyártó MEDICOR a korábbi fejlesztőkkel karöltve a MassVentil tömeglélegeztető rendszert orvostechnikai prototípussá fejleszti tovább, ezáltal egy engedélyeztetett, az egészségügyben használható, forgalomképes orvostechnikai eszköz jön létre.  Így a kezdeményező civil közösség is látni fogja önkéntes munkájának eredményét, hiszen a találmányra épülő eszköz világszerte használhatóvá válik a betegek számára.

A közösségi munkával létrehozott deszkamodell leírásai továbbra is szabadon hozzáférhetők ezen a honlapon, a fejlesztésről pedig a későbbiekben MEDICOR MassVentil honlapján lehet még többet megtudni:

MassVentil projekt: tömeg-lélegeztető rendszer csoportos megbetegedések ellátásához

Olyan lélegeztetőgépet tervezünk, amely egyszerre akár 5-10-50 esetleg még több ember lélegeztetését is meg tudja oldani, védi az egészségügyi dolgozókat, és akár kórházon kívül, ad hoc táborokban, csarnokokban is üzemeltethető.

Küldetésünk egy moduláris tömeg-lélegeztető rendszer működő prototípusának kifejlesztése, amelyet krízishelyzetben nagyszámú, kritikus állapotú koronavírus beteg egyszerre történő lélegeztetésére lehet használni. A COVID-19 járvány idejére a terveket és eredményeinket ingyenesen bocsájtjuk az azokat a gyakorlatban felhasználni kívánó szervezetek rendelkezésére.

A MassVentil koncepció legfontosabb előnyei:

(1) A jelenleg használatos berendezések csak egy embert képesek ellátni, minden betegnek külön lélegeztetőgépet kell adni, így hamar elfogyhat a rendelkezésre álló mennyiség. A mi megoldásunk egy központi gázelvezető rendszerből és egy kisebb pácienshez dedikált személyi lélegeztetőgépből épül fel, a központi be- és kilégzési gázelvezető berendezéssel több beteget lehet egyszerre lélegeztetni, így több ember életét lehet megmenteni.

Jelenleg használatos lélegeztető berendezésekkel egyszerre egy pácienst lehet ellátni.

(2) A jelenleg használatos lélegeztetőgépek esetében a kilégzett fertőző levegő a közös kórházi légtérbe kerül, így az orvosok fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen folyamatosan magas koncentrációjú vírusokkal szennyezett levegőben dolgoznak. A mi berendezésünk a kilélegzett fertőző levegőt elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápoló személyzet megfertőződésének kockázatát, így biztonságosabban, kisebb stressz mellett végezhetik a munkájukat.

A kilégzett fertőző levegő általában a közös kórházi légtérbe kerül, így a személyzet fokozott veszélynek van kitéve.

 (3) Az egészségügyi tömegtáborok felállításakor fontos szűrő tényező, hogy melyik berendezés használható kórházi infrastruktúra nélkül olyan helyen, ahol nincsenek elvezetőcsövek a falban és korlátozottan megoldható az áram elosztása, odavezetése mindenegyes tábori ágyhoz. Mi olyan berendezést tervezünk, ami ad hoc jelleggel telepíthető lesz kórházon kívüli környezetben, fejlett kórházi infrastruktúra nélkül is.

Fontos, hogy a tömeg-lélegeztető berendezés ne csak kórházban legyen üzemeltethető, hanem tábori körülmények között is.

Néhány ilyen berendezés segítségével vészhelyzetben, tábori környezetben is több száz embert lehetne lélegeztetni egyszerre! Szerte a világban, táborokban elhelyezett emberek ezreinek életét lehetne megmenteni: betegekét, orvosokét, ápolókét.

Vissza a lap tetejére >>>